- Nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, hogy rosszabbul alakul a gazdaság, és ez értelemszerűen befolyásolja a Mikulásra és a karácsonyra szánt pénzügyi keretet is - nyilatkozta az Álhírek.hu-nak Szabó Anna Hanna, az óvodás kislányokat tömörítő Óvodás Lányok Érdekvéldelmi Egyesületének, az OLÉ-nak az elnöke.
Mint hírportálunkon már többször beszámoltunk az ügyről, az ország óvodáiban több érdekvédő szervezet hangoztatta véleményét a gazdasági-pénzügyi válsággal kapcsolatban, amely a közlegő ünnepek ajándékozási szokásaira is hatással van vagy lehet.
Szabó Anna Hanna, egyébként középső csoportos óvodás szerint a fiúknak nincsen igazuk, amikor kompromisszumok nélkül követelik az ajándékokat, figyelmen kívül hagyva a súlyos gazdasági recessziót. - Ez nonszensz - fakadt ki az elnök szokásos, év végi sajtóbeszélgetésén. - A fiúk nagyon sokszor erőszakosak és durvák, lelkük korántsem cizellált, mint a mienk, és nem rendelkeznek érzelmi intelligenciával sem, sokszor fogalmuk sincs az egészről!
Az OLÉ jövő évi programjában éppen ezért tervez egy, az óvodás fiúk számára összeállított személyiségfejlesztő és pénzügyi tréninget, emellett a hajhúzás- és a szoknyafelemelés elleni intenzív képzést is kötelezővé tennék nekik. Lapunk úgy tudja utóbbi tréning ügyében az Óvónénik Érdekvédelmi Szervezet (OVéSZ) üdvözli a kezdeményezést és kész csatlakozni a programhoz. Az OvIÉSz lapzártánkig nem reagált a lányok felvetésére. Jankó Bence csupán annyit árult el, vizsgálják a javaslatot, és ha időszerű, visszatérnek rá, és válaszolnak. Az ajándékozással kapcsolatban azért elmondta, nem értenek egyet a hisztis lányokkal: - Ami jár, az jár - tette hozzá.