Álhírek - 2008. december
A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen az új amerikai elnök tiszteletére új gyümölcsöt nemesítettek, a fekete barackot.
K. Ilona örömlány közölte, az ő befektetései továbbra is megtérülnek, és szívesen segít bárkinek.
"Elismerem: hibáztam." - mondta édesapjának a harmadikos J. Bence ellenőrzőjét mutatva, miután apjával megnézték a kitárulkozó miniszterelnöki expozét.
Az OBB egyik munkatársa cáfolta, hogy a diszkóbalesetek elleni kampányban megalkotott új kabalafigurájukat, amelynek a Kupica nevet adták, a lengyel Forma 1-es autóversenyzőről nevezték el.
DJ Titusz, a Bëlga együttes tagja cáfolta a popsajtónak azt a pletykát, hogy a 8. albumukat már csak a tagok lakásainál lehet majd meghallgatni, egységesen ötszáz forintért.
"Határozottan állíthatom: nincs csődhelyzetben Pécs" - mondta a város polgármestere az MTI kérdésére, majd felszállt a 2-es buszra, hogy időben odaérjen a Tüzér utcai székházban megrendezett pártértekezletre.