Mi tagadás, már az elnevezés is sebezhető. Mert ott van ugyebár a curling, az egyértelmű. De ez... Mi ez? Műúszás?! Művészet + úszás? Műanyag + úszás? Érthetetlen...
A medence szélén megjelenik a csapat, általában nők vagy fiatal lányok (apropó, látott már valaki férfi műúszót?). Már a medence szélén, a vízbe ugrás előtt befeszítik a lábukat, és mint Ferenc József katonája, egyfajta "gárdaszerű" menetelést mutatnak be a gyér számú közönségnek. (Valószínűleg egyébként a családtagok, nagymamák, anyukák-apukák, és a potenciális udvarlók töltik meg az uszodát.)
Megjegyzem, a én vádlim már 2 perc után begörcsölne ilyen menetelés után.
No, aztán a lányok/asszonyok behuppannak a medencébe, egymás után, de szinte egyszerre. Orrukra valamilyen csipeszt aggatnak. Ami persze az egyetlen érthető elem ebben a csodálatos sportban.
A közönség visszafogott izgalommal követi az eseményeket.
Aztán befelé úsznak a medence közepére, és hirtelen lemennek a víz alá. A nézőtéren ekkor már szinte hallani a lélegzetet is, a szívek dobbanását, a sok nagyinak is - hosszú évek után - felmegy a vérnyomása.
Egyszercsak megszólal a zene első taktusa. És a lányok/asszonyok elkezdenek kapálózni a vízben. Elképesztő, libabőrös pillanatok! A zene és a mozdulatok ritmusa, valamint az értő közönség szurkolása tölti meg a párás termet. A néző hol a lábakat, hol a fejeket, hol a kezeket látja..., a víz felett. De egy a lényeg: mindig egyszerre!
Csodálatos ez a sport! Ki találhatta ki?!
A medencében szinte forr a víz, a néző már szinte nem tudja megkülönböztetni a lábat a kezektől, a fejet a fenéktől. Olyanok, mint egy új Rubik-játék. Sok mozdulat lehetséges, de csak egy, CSAK EGY a megoldás!
A legjobb műúszó csapatok már olyan elemeket is bemutatnak, hogy egy-egy játékos szinte kilő a vízből, és a fizikai törvényeket meghazudtoló kunsztokkal bizonyítják a pontozók számára: ők a bajnokság egyetlen esélyesei. (Apropó, vajon kik lehetnek a pontozók? Ki érti ezt a csodálatos sportot?)
Végül a zene utolsó taktusára a lányok/asszonyok lemerevednek, és néhány másodperc erejéig, mintha jégen/jégben "úsznának", befejezik a kűrüket.
A nézőtéren óriási tapsvihar, jöhet a pontozás...
A műúszás története
Hagyományosan amerikai sport a műúszás is. Egy lousianai kisvárosban, még az 1980-as évek elején kezdődött minden. A McKenneth család minden nyáron a nagymamához küldte az unokákat, akik szinte az egész vakációt az eredetileg skót bevándorló Betty nagyinál töltötték. A család olyan igazi amerikai volt: egészségesek, kommunikatívak, törekvők, és éppen ezért a felső tízezerhez tartoztak. John McKenneth-nek szoftverfejlesztő vállalkozása volt. Három lánya: Dorothy, Jessica és Hillary nagyon szerettek úszni, kicsi gyerekkoruktól kezdve jártak úszásra, de nyaranta a családi medenecét is rendszeresen reggeltől késő estig megtöltötték.
Az egyik forró nyári délután Betty nagyi vigyázott a három csenevész lányra, akik szokásukhoz híven marháskodtak a vízben. A nagyi a spanyol bejárónő segítségével a frissen mosott ruhákat és hatalmas lepedőket, ágyneműket teregette. Azonban egy rossz mozdulat következtében a teregetéshez szükséges csipeszeket, amelyek egy kosárban voltak, vélelenül belerúgta a medencébe. Volt nagy kacaj, hahotázás!
A lányok azonban nem voltak restek, azonnal elkezdték a vízben összeszedni a műanyag kellékeket. Miután már majdnem mindet összeszedték, óriási ötletük támadt.
A három lány közül a legkisebb, Dorothy volt a legtalpraesettebb és legkreatívabb. A medence alján talált csipeszt az orrára csípte, és kikiáltotta a versenyt: "Ki tud leghosszabb ideig fejjel lefele lent maradni, és valami produkciót bemutatni a víz felett?". Na, igazi verseny kerekedett belőle, a lányok egymás után csípték össze orrlyukaikat, és mutatták be a frissen kitalált kűröket.
És megszületett a műúszás.
