Egyes történészek és tankönyvek (kisbetűs volt!) szerint 1530-ban, Milánóban fociztak először. Aztán veszedelmesen elterjedt az egész világon ez a teljesen érthetetlen sport (is).
Adott két banda, akik annyira hülyék, hogy nem tudják, ki kivel van egy csapatban, ezért más és más színű mezt kell felevenniük. Nagyon fontos: egy csapatban játszó játékos csak egy színű lehet, esetleg különböző árnyalatú, mert csak gondoljuk el, ha mindenki másik színű mezben van, akkor ugyanott vagyunk, mintha nem lenne meze senkinek.
Nos, tehát, van két csapat, különböző színű mezben. Van két kapu, a pálya két végén, nagyon messze. A két csapat kapusa nem látják egymást tisztán, de ha integetnek, akkor igen. Van a szép, zöld gyep, ami nagyon fog hiányozni. Erre valami meszes port rászórnak. A pálya szélén lévőt még lehet érteni, ott van a határa ugyebár, értsd: a lelátón már nem lehet játszani. De a pálya közepén is van felfestés: egy nagy kör a közepén, és a két kapu előtt egy-egy téglalap, meg egy félkörív. A legviccesebb a téglalap közepén lévő egy-egy fehér pötty... Tiszta hülyeség.
Van még egy játékvezető, aki mindig fekete mezben van, ami nem is csoda a játék komolyságára való tekintettel.
A játék menete
A fekete ruhás játékvezető belefúj a sípjába, és az egyik kezét előrnyújtja. Erre az egyik csapat két játékosa elindítja a labdát. Nagyon fontos: csak lábbal lehet hozzáférni a labdához! És innentől kezdve az egész egy nagy rendezetlen kavalkáddá alakul át. Az egyik csapat - mivel annyira bunkók - nem kérik el a másik csapattól a labdát, hanem el akarják venni, ráadásul a szabály szerint lábbal. A másik persze ezt nem hagyja, és akkor sem adná oda - mert ők is annyira bunkók -, ha szépen kérnék őket.
A játék fejlődése valamikor az ipari forradalom idején, amikor a termelékenység oly fontos tényezővé vált, radikális változásokon ment át. Valaki (nevét örök homály fedi) kitalálta, hogy a labdát be is lehet rúgni a kapuba. Annak idején nagyon vicces jelenetek sora bizonyította be a játék komplexitását: ugyanis nagyon sokan a saját kapujukba akarták bepréselni a labdát, saját kapusuk hüledezése mellett. Az akkori szabálymódosítás kapcsán egyértelművé vált, hogy a másik csapata kapujába kell berúgni a labdát. Még egyszer: a m-á-s-i-k cs-a-p-a-t k-a-p-u-j-á-b-a!
Az első időszakban még nagyon fegyelmezetlenek voltak a játékosok. Nem voltak posztok, így mindenki gólt akart rúgni, és ott akart futkározni, ahol a többiek is vannak. Aztán valaki kitalálta, hogy legyenek védők, középpályások és csatárok. Utóbbiak már régen is sokkal több pénzt kerestek, sokkal több nő szerette őket. A védők voltak a legpuhányabbak, a legbénábbak.
A játék lényege, hogy az nyer, aki többször juttatja be - szabályosan - a labdát az ellenfél kapujába.
Ma is érthetetlen
Már egész iparággá nőtte ki magát ez a hülye sport. Millirádokat keresnek a klubok és a játékosok. És a nézők milliárdokat fizetnek azért, hogy helyben nézhessék. Vannak olyan elfogult szurkolók is, akik nem átallanak még számítógépen vagy mobiltelefonon is játszani a labdarúgást.
Kedves Olvasó!
Nagyon hülye sport a foci, de egyszer próbálja ki, hátha megszereti.
